(PDF) Conditio humana

dobos istván Conditio humana az Aranysárkány biopoétikai megközelítése Cím és szöveg kölcsönhatása Létformák közötti azonosságok és különbségek körkörösen felépülő rendszere az emberi létet feszítő ellentétek kibontakozása veszi kezdetét a regényt nyitó jele- netben. a pisztoly eldördül, a fegyver csövéből füst száll fel, de a hang a látványnál később éri el a futóversenyt szemlélő érzékeit. az esemény minden mozzanata a se- bességhez kapcsolódik. a test mozgása azonban mesterséges eszközzel, órával mérhe- tő, mivel a megtett út hosszának és az ehhez szükséges időnek a hányadosa az emberi érzékelés számára hozzáférhetetlen. a rajt pillanata, a feszült várakozás állóképbe me- revedik, ugyanakkor arról szól, hogy ki startol el gyorsabban: „Vili már futott.”1 Mint- ha puskából lőtték volna ki. amikor a startpisztoly dördülése elhallatszik a nézőhöz, a leggyorsabb futó már mozgásban van. nemcsak a kép és a hang mozdul el, de a fizikai erő és a szépség is elválik egymás- tól: a leggyorsabb versenyzőnek csúnya a testmozgása. a kultúra és a természet tel- jes szembeállítása azonban csak látszólagos. a narrátor ugyanis Vilivel kapcsolatban nem nyers erőről beszél, hanem marhaerőről, amelybe a butaság képzete is benne foglaltatik. Vili teste, izomkötegei sem szépek. Kérdésessé válik kint és bent mibenléte is: aki résztvevő, az kívül kerül az eseményen. Vili, a futó, nem hallja az időered- ményt. a néző, a kívülálló látja az elsőként elstartoló bajnok mozgását, de nem hallja a startpisztolyt. az emberi test fizikai tulajdonságai az állati természetre emlékeztet- nek, de azon belül sem alkotnak egynemű egységet. a használati értékkel rendelkező biopoétikai alakzatok gyakori előfordulása a szövegben idővel behatárolja, de nem szűkíti le az értelmezés terét. a szövegjelzések egyenletes sűrűsége képes folyamato- san fenntartani és növelni az olvasó figyelmét. Vili olyan robbanékonyan rugaszkodik el, mint a párduc, de gyorsaságát mar- haerejének köszönheti. e kétértékű fizikai adottság hangsúlyozásával készíti elő az elbeszélő az erőszakos cselekedetet elkövető bukott diák tettét, aki bikacsökkel veri meg volt tanárát. Bizonyos tulajdonságok, mint az erő, vagy a gyorsaság közösek az ember és más fajok között, de ezeknek a képességeknek az összehasonlításából az ál- latok kerülnek ki győztesként. a mesterséges eszközökkel ellenben mintha tárgyszerűen 1 Kosztolányi dezső, Aranysárkány, s. a. r. Bengi László, Parádi andrea, Kosztolányi dezső Összes Művei, Kritikai kiadás, Pozsony, Kalligram, 2014, 15. (a további regényidézetek oldalszámait a citátumok után, zárójelben közlöm. – d. i.) 65 STUDIA LITTERARIA 2018/1–2. n KoSzToLányI DEzSő lenne mérhető az emberi teljesítmény, holott az utóbbi értéke nem független a szemé- lyes távlattól. Vili két lélegzettel 11,8-at fut, tehát túlszárnyalja saját csúcsát, de a javítást megdöntésnek tekinti, s e minősítésben feszültség érzékelhető, miként abban is, hogy Vili, aki később matematikából bukik meg, a nyitó képben folyton számol, s kizárólag az órával mérhető eredmények foglalkoztatják: „tizenegynyolc!”. „a pisztoly eldördült” (15.) – a vészjósló kezdés előreutalás a futóbajnok és a tanár sorsszerű összetartozásá- ra. a romantika kelléktárából kölcsönzött kifejezésmód ugyanakkor idézetszerű, ezért enyhén ironikus a felhangja.2 a cím és a szöveg kölcsönhatása hasonlatok sorában bontakozik ki, melyek mintá- zatot alkotva az emberi és az állati létforma közötti átmenetet tételezik, s létrehozzák az elválasztásnak és az összetartozásnak azt a közös mozgásterét, amelyben elindul az összehasonlítás folyamata.3 az aranysárkány maga az átmeneti létforma megtes- tesítője: a sárkány állatra emlékeztet, de a fajok rendszerébe nem tartozó lény, lévén mitológiai szörny, ezért valósághű, kicsinyített mása el sem készíthető. a felhasznált anyagok az imaginárius megjelenését készítik elő, amennyiben érzékcsalódást kelte- nek. a nemesfémet aranyszínű papír helyettesíti, melynek ragyogása szinte túlszár- nyalja az eredetiét. az aranysárkány a föld és az ég között lebeg, nem eleve adott, s mint létező a megfigyelés műveleteiben keletkezik. Látványa ámulatba ejti nézőjét, ugyanakkor félelmet is ébreszt benne. novák a cél–eszköz viszonynak alárendelt tech- nika fogalma felől lép kapcsolatba vele. Meg van győződve arról, hogy az előállítás az 2 az iróniát mindvégig, novák megveretése után is működteti az elbeszélés: „Le-föl sétálva kérődzött szé- gyenén. Lassan emésztette.” (663.) a nyomozás kiábrándítóan felületes, a kihallgatást vezető alig leple- zett unalommal végzi kötelező gyakorlatát, a felderítés halvány reménye nélkül: az eljárás gépiességének az érzékeltetése nem nélkülözi az iróniát. a végzés már azelőtt megszületik, hogy a nyomozás érdemben elkezdődött volna. a halott ügyek közé kerül novák aktája az ügyvéd irattárában: „zsineggel átkötve elhelyezte szekrénye harmadik polcára, a negyedik rekeszbe, közvetlen a Fóris-ügy mellé, hol az ad acta teendő pöriratok pihentek. ez lett a novák antal-féle ügy kriptája. Külön díszsírhelyet kapott.” (603.) az irónia novák halála után is áthatja az elbeszélést. „Szapora” családnak adják el a „szaporodástól” undorodó novák házát. (705.) a tanár szellemalakja már nem képes fejben gyorsan számolni, tehát kezd Vilihez hasonlítani ebben a tekintetben. 3 tucatszám lehetne idézni az emberi és az állati lény tulajdonságainak a keveredésére utaló hasonla- tokat a regényből: „az osztály csak akkor vonult vissza a tekenősbékák lomha mozdulatával, mikor az agg professzor erre külön megkért mindenkit”. (61.) – Vili italt kér a gyógyszerészsegédtől, majd leemel egy piócákkal teli üveget a polcról, s azt indítványozza, hogy igyanak belőle. Végül, az elfogyasztott pá- linkától sziszeg, mint a kígyó. – novákot bikacsökkel verik meg, Pepike marhanyelvvel várja vacsorára. – novákot fogva tartja megaláztatásának a gondolata, ismételten előhozza, s nem tudja feldolgozni a sé- relmét: „Le-föl sétálva kérődzött szégyenén. Lassan emésztette.” (663.) – novák egyik támadója, Próféta, az elbeszélő és a főszereplő összemosódó nézőpontjából állatra emlékeztet: „Csúf írnok kelt föl, hasonló a majomhoz. Mintha majom volna, s azért tartanák ketrecben.” (353.) – novák tanári zsebkönyve alap- ján akarja nyomon követni Vili évközi tanulmányi eredményeit. régi dolgozatokat néz át: „itt, a fojtó porban, pókhálóktól cirmosan kikereste a sok ezer gyakorlat közül Vili füzeteit.” (487.) – a várandós Hilda úgy játszik önfeledten a kölyök macskával, mintha anyai szerepét gyakorolná, s ösztönösen utá- nozza az ártatlan, kedves teremtés viselkedését is, ha érdekei úgy kívánják: „– apus – dorombolt Hilda és hízelegve, mint a cica, odasimult melléje, bízva erejében.” (231.) 66 doBoS iStVán n Conditio HuMana el nem rejtettségen alapul. az alkalmazott technika felfedi a dolog lényegét, s szer- tefoszlat minden vele kapcsolatos titkot, sejtelmet, transzcendens képzetet. novák instrumentális megközelítése mellett a regény az aranysárkányt más szemtanúk né- zőpontjából is megjeleníti, s ez által érvényteleníti azt a tételt, hogy a létező egy kitün- tetett távlatból megfigyelve megismerhető. a cím által megszólított olvasó előzetesen azt a kérdést fogalmazza meg, képes-e más létformák viszonylatában az ember kívül kerülni önmaga értelmezésének a rendelkezésre álló keretein?4 az Aranysárkány aláássa az állat és az ember ellentétes viszonyfogalmát megala- pozó antropológiai meggyőződést, mely szerint az ember fölérendelt helyzetét az ész, az akarat, az erkölcs, s a nyelvhasználat biztosítja, azt sugalmazva, hogy a különb- ségek és a törések, amelyek elválasztják az állattól és egyéb természeti létezőktől az embert, a kételeműre korlátozott hagyományos szembenálláshoz képest jóval össze- tettebbek; különnemű alkotórészekből állnak és többszörösek. az aranysárkány ima- ginárius tekintete által megszólítva lenni, s e találkozás tapasztalatának értelmezését beépíteni az emberi természetről alkotható képbe: ebből a távlatból nyerhet igazolást az Aranysárkány biopoétikai megközelítésének a lehetősége.5 az aranysárkány eltérő észleléseken nyugvó értelmezéseket tesz lehetővé, s idővel különbséget keletkeztető rendszerként fejti ki hatását. Képes kapcsolatba lépni az em- beri létformát meghatározó más szerkezetekkel a regény autopoétikus terében. az aranysárkány a maga meghatározatlanságát rendelkezésre bocsátja a szintén megha- tározatlan „emberi” esetlegességének a megszüntetése érdekében.6 az önszerveződő struktúrák között kommunikáció jön létre, egyik a másikat elegendő rendezetlen- séggel látja el ahhoz, hogy elősegítse rendszereik felépülését a lehető legösszetettebb formában. a kettős kontingencia lehetőséghorizontok felvázolására, nem magától ér- tetődő strukturális kapcsolódások létrehozására készteti a befogadót. 4 e kérdésfelvetés kiegészítő párja az állatok egyéni tapasztalatainak a figyelembevételéből, sőt, szemé- lyiségi jogainak a védelméből kiindulva azt firtatja, van-e esély arra, hogy nem íródik vissza az álla- tokról szóló diskurzusba mindaz a faji, nemi, szexuális és egyéb alapon történő kirekesztő szemlélet, amely jól ismert az emberről szóló elbeszélésekből. Létezik-e olyan nyelv és nézőpont, amely nem em- beri fogalmakkal kísérli meg az állatok megközelítését? Lori Gruen, Kari Weil, Animal Others: Editors’ Introduction, Hypatia, 2012/3, 477–487. 5 az állati léthez viszonyított emberi természet megkülönböztetésének a bölcseleti vonatkozásai szer- teágazóak, de a kultúratudományokban immár két évtizede jelen lévő biopoétikai érdeklődésnek köszönhetően meglehetősen jól ismertek, ezért elegendő itt csak utalni a közelmúltból időrendben először derridára, aki A – így nagybetűvel – macska tekintetétől megigézve olvasta újra, s bontotta rétegekre az állattal minden vonatkozásban szembeállított ember felsőbbrendűségét megalapozó filo- zófiai hagyomány alapszövegeit. Jacques derrida, L’Animal que donc je suis (à suivre) = J. d., L’Animal autobiographique, ed. Marie-Louise Mallet, Paris, Galilée, 1999, 251–301. a poszthumanista nézőpont kialakításának tanulságos kudarcait rosi Braidotti a nietzschéhez köthető szállóigére rájátszva foglalta össze: „emberi, túlságosan is emberi”. rosi Braidotti, Post-human, All Too Human: Towards a New Process Ontology, Theory, Culture & Society, 2006/7–8, 197–208. 6 Vö. niklas Luhmann, Szociális rendszerek: egy általános elmélet alapvonalai, ford. Brunczel Balázs, Kiss Lajos andrás, Bp., aKti – Gondolat, 2009, 120–154. 67 STUDIA LITTERARIA 2018/1–2. n KoSzToLányI DEzSő amikor a pisztoly eldördül, lángnyelv csap ki a csövéből, és a füstfelhő az ég felé emelkedik. e két jelenség az irritáló azonosságok és különbségek körkörösen felépülő rendszerében az aranysárkánnyal létesít kapcsolatot, akárcsak Vili elrugaszkodása a start pillanatában: „Úgy ugrott ki, mint a párduc, egyenletesen, minden megtorpanás nélkül emelkedett a magasba.” (15.) Vili, mondhatni, akárcsak a sárkány, a magas- ba emelkedik. az azonosság azonban az állat és az ember között nem lehet teljes, a hasonlatban különbség is megjelenik: a nagy sebességet elérő szárazföldi ragadozó viszonylag kistestű, ezért gyorsasági fölényét kihasználva ejti el áldozatát, míg Vili pusztán „marhaerejével” győzi a versenyt. a start pillanatában a feszült, néma vára- kozást kirobbanó mozgás és hangzavar váltja fel: „Szemében vágtattak a rétek. Szöges cipője karmolta a talajt. Fejét, melyet cigányos haj vert, hátravetette, s arcát eltorzítot- ta, csikorgó erőfeszítéssel. a föld dobogott.” (15.) a futóbajnok pillanatnyi észlelése és a külső megfigyelő látószöge összemosódik, ahogy az emberi, az állati, és az élő természet is szinte egybeolvad. a rétek mint a versenylovak vágtatnak, a föld dobog. a szervetlen anyagok élőlényként viselkednek, a szöges cipő karmolja a talajt, mint a ragadozó állatok éles körömmel felfegyverzett mancsa. a futó arca elváltozik, elveszti emberi vonásait. a létformákat egymáshoz közelítő tropológiai láncolatban megjelenik a különbség is. Vili és a környező természet összhangja csak látszólagos: Körötte a városerdő lélegzett, titáni, zöld tüdejével. amerre lépett, a szöges cipője gyöngyvirágokat, vadnefelejcseket tiport, melyek tejkéken derengtek a világosbarna rögökön. zsendült minden fa, cserje. az orgonák tömör falat alkottak, belengve a vidéket keserű leheletükkel. (19.) az összhang zavara újabb lendületet ad az irritáló azonosságok és különbségek kör- forgásának. a letaposott vadvirág olyan látványt nyújt, mintha a kék ég a földön tük- röződne. az aranysárkány megfigyelésével megnyílik a távlat a távoli, az időtlen felé, melynek megtapasztalásához az embernek át kell lépnie köznapi értelemben vett ha- tárait. az élő és az élettelen természet közötti választóvonal elmosódik, az élőlények fajainak rendszere fellazul, az ember–növény–állat közötti különbség bizonytalanná válik. átjárók nyílnak egyik osztályból a másikba: „Bokrok fecsegtek embernyelven, fák gondolkoztak emberagyvelővel, s a kövekben is emberszív dobogott. emberek lüktettek mindenütt, elhozva a természethez a vágyat”, „a trombiták ragyogtak és a fény trombitált.” (31.) emberi és állati hangok keverednek: „a verébcsiripelés-szerű diákzaj megöblösödik.” (49.) eseménynek számít a városban az aranysárkány feltű- nése, mely szitakéreg háncsból készül, tehát hasonló anyagból, mint novák szalma- kalapja. Hírértéke van annak is, amikor a tanár felveszi könnyű fejfedőjét: azt jelen- ti, hogy szokatlanul korán beköszöntött a jó idő. novák testének a leírása nemcsak mulatságos, de már-már rémisztő és kísérteties is, akárcsak az aranysárkány, amely nemcsak ámulatba ejtő, de félelmet is ébreszt. a természettan tanárának testrészei 68 doBoS iStVán n Conditio HuMana élettelen tárgyakra emlékeztetnek, vagy „lélektelen”, anyagszerű tulajdonságaikra egyszerűsítettek: nevetséges volt, mert zömök, kappanhájjal födött törzsén egy golyóbist hordozott, melyet egyébként fejnek neveznek, emeletes fején pedig egy szőrcsombók látszott, melyet egyébként hajnak neveznek, az arcán két pis- logó-világító kör, melyet egyébként szemnek neveznek, egy alig-vörhenyes dudor, a fej szelelőlyuka, melyet egyébként orrnak neveznek, aztán egy pi- ros húsdarab, melyet egyébként szájnak neveznek, kissé elferdülve a barna bajusz alatt, a szája, az ő szája, novák tóni szája, mellyel az iskolában be- szélni szokott, de enni is, titokban, akkor, mikor nem látják a diákok. (75.) az emberi vonásaitól megfosztott, geometrikus arc kapcsolatba hozható azzal a je- lenséggel, hogy novák, az elvont gondolkodás művelője fogalom a diákok számára. „Fogalomként lebegett fölöttük s ábrándoztak róla” (81.) – akárcsak az arc nélküli aranysárkányról, fűzhetnénk hozzá. novák veszi észre a sárkányt, és mintha magától értetődő volna, néven nevezi, aranysárkánynak hívja. nem hasonlatot fogalmaz meg, hanem azonosítást hajt végre. Fóris azonnal vitába száll vele: „– Papírsárkány – állapította meg fitymálva.” (39.) novák, aki szóképpel él, szakszerűen elmagyarázza, szemléltető ábra segítségével, hogyan készíthető sárkány. a porba rajzol, bemutatja a szerkezet minden apró rész- letét, kitér az anyagfelhasználásra, a bevonatnak az egyensúly kialakításában játszott szerepére. a messzeségben lebegő, csillámló tárgy lecsupaszított vázát jeleníti meg a porban, mintegy leszállítva az égből a földre. Fóris, a latin és a görög nyelv tanára, aki otthonos a szóképek világában, mindvégig kicsinyelve beszél róla, ellenben novák, az ész- és anyagelvű gondolkodás híve, lelkesülten. Mintha ebben az esetben is átmenet jönne létre a szereplők között. a bölcsészet, illetve a természettudomány oktatója azonban alapvetően a várhatónak megfelelően érzékeli a jelenséget. Fóris rosszat sejt, mivel jártas a mitológiában, és önkéntelenül szörnyeket társít az aranysárkányhoz. novák ellenben a sárkánykészítés gyakorlati vonatkozásait ismeri alaposan, ezért mosolyog. (41.) Számára az aranysárkány szitanád keret, vászon vagy papírborítás, kapocs és zsineg, egyszóval anyag és szerkezet. Képzelete nem lelkesíti át a játékszert, a számok igézetében azt latolgatja, hány méter magasan lehet. Bizonyos tekintetben a fontosabb szereplők kivétel nélkül emlékeztetnek az arany- sárkányra. Hilda „magasan röpült, fönn a gyümölcsfák koronája fölött. átölelve a hinta kötelét, hátravetett fejjel szelte a levegőt”. (89.) így látja novák a lányát, amint hazaérkezve a kerítés mellől föltekint az égbe. az apa visszafogottságával szemben Hilda „[e]gészen odaadta magát az örvénylő szédületnek”. (91.) az antikvitásban ott- honos Fóris képzeletében a sárkányhoz félelmetes mitológiai alakok, szárnyas kígyók társulnak. tibor a kígyó ravaszságával férkőzik tanára bizalmába, majd elragadja a lányát. Fóris is hasonlít valamelyest a sárkányra, neki sincs arca, legalábbis a szemét 69 STUDIA LITTERARIA 2018/1–2. n KoSzToLányI DEzSő „a fekete szemüveg miatt sohase lehetett látni”. (51.) novák öngyilkosságának hírére a szülőfalujából visszatérő Fóris madárijesztőhöz és garabonciáshoz hasonlít. (677.) a szellemidéző garabonciáshoz fűződő hiedelemkör egyik fontos motívuma, hogy sár- kányon lovagol a falu fölött. az átmenetek és különbözőségek feszültséggel teli játéka a szereplők viszonylatában is mozgásba jön. Fóris is csúnyán fut, akárcsak Vili: „Fóris két öklét melléhez szorítva, futólépésben próbálta elérni a rendetlenkedőket.” (57.) Vili magába néz, lehajtja fejét, gondterhelt, míg novák gyorsan, „erőteljesen” lépked. a múló idő kiváltképp foglalkoz- tatja a futóbajnokot, aki különleges versenyóráját magánál tartva méri a teljesítményét. az idő meghatározása kulcsfontosságú novák számára is, hiszen tanári hivatásából követ- kezően órákat tart, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. zsebórája fedőlap nélküli, hogy akadály nélkül, azonnal mutathassa az aktuális időt a rávetülő mohó tekintetnek. novák egyik végzetesnek bizonyuló tévedése, hogy megfosztja Vilit az időnyerés jóté- kony lehetőségétől, amikor nem engedi ki a táblához felelés közben, s ezzel kétszeresen is érzékeny ponton találja el tanítványát, mivel a lassú észjárású Vili futóbajnok. az átmenetek és különbözőségek poétikai vetületét tekintve a nézőpont és a hang azonosságának kérdésére az Aranysárkány elbeszélésmódja alapján nem adható egyér- telmű válasz. eldönthetetlen, kinek a szemével látunk, s kinek a hangját halljuk, amikor „a szigorú, de kedves tanár” (71.) alakját megjeleníti az elbeszélés. a narrátorét és a diákokét, esetenként váltakozva, máskor meg egymásba olvadva. Megszólal a fesztelen mesélő is, aki felnőtt és diák, iskolán kívüli s azon belüli, saját és idegen nézőpontok és szólamok váltogatásával érzékelteti, hogy a tanárról megoszlanak a vélemények: „tó- ninak nevezték a tanulók bizalmasan, de ez a becenév nem illett hozzá. Mindenekelőtt igen komoly ember volt. aztán nem szolgált rá arra, hogy gúnyolják. Haladott, szabad- elvű nézeteket vallott.” (71.) az ironikus hang fokozatai árnyaltan szólalnak meg. az egyik végletet a tudós tanár hasznos szolgálatának, a zivatarok megfigyelésének gunyo- ros dicsérete képviseli, a másikat az együttérző mosoly, amely az ismert ruházatában, megszokott testtartással szivarozó tanár esendő megjelenését kíséri. Az ember esendősége és méltósága az emberi lét végső és átfogó eszméjének horizontja a csillagközi térben jelenik meg a regényben, amint az égboltot kémlelve novák a bolygók pályáját magyarázza Hil- dának. a regény visszatérő jelenetében apa és lánya együtt nézik ámulva a csillago- kat. az ég örök körpályáin mozgó távoli égitestek fenséges látványa szembesíti őket az ember kicsinységével és mulandóságával. a természettan tanára az elszenvedett kettős csapás után fokozatosan ébred rá a földi lét feszítő ellentmondására. Számára az ember szó egyszerre fejez ki esendőséget és méltóságot. Önmaga létszerű érzé- kelésének a képességével csak az ember rendelkezik. novák az ész, a szellem és az erkölcs nevében elutasítja a szenvedély és az erőszak megnyilvánulásait, ugyanakkor 70 doBoS iStVán n Conditio HuMana kénytelen szembenézni azzal, hogy maga sem tud mindig uralkodni magán. a regény azt sugalmazza, hogy az emberi természet belső megosztottsága meghaladhatatlan: a szélső értékek ellentétéből bontakozik ki az élet. novák nem tudja értelmezni az emberi gonoszságot a humanista nagy elbeszélés keretében, az ésszerűség, a célszerűség és a műveltség fogalmaival. az emberi tagadá- saként vagy hiányaként értékeli a szabályokat megsértő viselkedést. Más mozgatóerőt nem ismer, értékrendje zárt és szilárd. Személyiségfelfogása a felvilágosodás eszmé- nyének felel meg, amely szerint a tudat, az akarat és az erkölcs szigorú fennhatóság alatt tartja az ember sötét erőit, a romboló érzelmeket és a pusztító szenvedélyt. novák nem számol azzal, hogy az elfogadott magatartás-előírások az emberi kultúra alkotásai, melyek a természet megfékezését szolgálják. a rosszakarat és a bosszúvágy létezéséről tudomása van, de nem tételezi fel, hogy intelligens ember tudatosan ártani akarjon a másiknak. az Aranysárkány a megértésről és a megbocsátásról is szól. novák azt hiszi, hogy jóhiszemű Vilivel szemben, csak tanítványa félreérti mozdulatait a sorsdöntő pillana- tokban. Való igaz, akaratlanul mondja ki a később megbánt szavakat – melák, bikfic, óriás –, amikor a futóbajnokot felelteti. Miután felismeri volt tanítványát az egyik tá- madójában, nem vádolja, hanem önvizsgálatba kezd, s azt kutatja, maga milyen hibát követett el, de nem képes megérteni Vili tettének mozgatórugóit: „Ön megalázott egy felnőtt embert, aki barátja volt és szerette, meggyalázta őt, – így mondja majd, ez jobb lesz, – meggyalázta őt.” (623.) Miért gondolja novák, hogy a meggyalázta a helyes kifejezés, s nem a megalázta? Mi a különbség a megalázta és a „meggyalázta” között az elbeszélt történet idején? az utóbbi esetben az áldozat esetleges rossz tulajdonsága- ival elvileg sem játszhat szerepet a bántalmazás kiváltásában. A magyar nyelv szótára meghatározása szerint: „Valakit becsületében megsért, megszégyenít, mások gúnyjá- nak, megvetésének kitesz.”7 a megalázás, az erkölcsi nagyság csökkentése ellenben részben indokolt is lehet, különösen, ha a megleckéztetés vagy kicsúfolás „a büszke, kevély, gőgös embert megszégyeníti, vagyis oly állapotba teszi, melyben mások fel- sőbbségét megismerni kénytelen. a hetvenkedőt élces gúnyokkal megalázni”.8 novák tehát csak vonakodva ismeri el végül, hogy részben felelős a történtekért. álmában orvos és lélekgyógyász, aki megbocsátással kíván gyógyítani. az ellentétes vágykép- zetek kivetítésének köszönhetően különösen összetett az a terv, amelyet éjszakákon át folytatólagosan szövöget: úgy akar megbocsátani Vilinek, hogy először megfélemlíti, vagyis megtorolja sérelmét: „Megjelenése ünnepi lesz, de egyszerű. Vili épp ott áll egy zsák szárazbab mellett. Mikor észreveszi őt, el akar iszkolni. ő egy taglejtéssel meg- állítja, a földhöz szögzi.” (619.) novák félelmetes álomalaknak képzeli magát, mond- hatni hasonlóan ijesztő lénynek, mint a sárkány, akitől Vili megretten: „ő nem ül le. áll, egyenesen, mint a számon kérő végzet. a pillanat rettenetes.” (621.) „a diák nem 7 A magyar nyelv szótára, szerk. Czuczor Gergely, Fogarasi János, Pest, emich Gusztáv, 1867, iV, 239. 8 Uo. 71 STUDIA LITTERARIA 2018/1–2. n KoSzToLányI DEzSő állja tekintetét, megretten, fejét elfordítja. Szeretne kirohanni, a rémülettől, itt hagyni ezt a szűk vallatószobát, mely irtózatosabb annál a nagy, sötét teremnél is, melyben a rendőrtiszt kihallgatta s gázlángok égtek. Megadja magát.” (623.) novák színpadiasan, a tékozló fiú jelenetét megelevenítve képzeli el Vili töredelmes bocsánatkérését: Vili – mondja neki életében először –, Vili. itt a fiú hirtelen földre rogy. nyö- szörögve kéri, hogy bocsásson meg igazán, hálálkodik, porban kúszik feléje, lassan, mint a bibliai tékozló fiú az édesatyjához s átöleli novák térdét. ő ezt nem engedi. int, hogy keljen föl. de bárhogy tiltakozik, nem bírja lefejteni magáról a reá fonódó eleven indát, mely körülkacsolja, összeforrad vele, a szeretet rabságában, mintegy mindörökre. ekkor kezét diákja rövidre nyírt fejére teszi, melynek szúrós bizsergését is érzi, s érez még valami mást is: keze fején egy könnycseppet, egy forró, égető könnycseppet, mely Liszner Vilmos szeméből hull oda. (625.) novák erkölcsi magaslatra helyezi magát, felülről tekint le a porban csúszó bűnösre. a megalázott tanár, elszenvedve a kettős csapást, nem boldogul az emberi természet er- kölcsi szempontokkal és érzelmekkel terhelt magyarázatával. Kénytelen elismerni, hogy léteznek olyan megnyilvánulások, amelyek azt tanúsítják, hogy az állati természet erő- teljesen jelen van az emberben. novák gyermeki izgalommal várja az orvos érkezését, átadja magát az elvesztett hitnek, mely szerint az orvos pap és varázsló egy személyben: a sarkantyúja ezért cseng úgy, mint a mesékben. a tanár szenvedésén enyhít Barabás doktor határozott fellépése, mert önbizalmat áraszt, s legalább amíg jelen van, feléb- reszti novákban a hitet, hogy lehet mégis valamit tenni. a mesterségét gyakorló orvos a beteg szakszerű ellátására szorítkozik, szigorúan az élettan határain belül maradva. Józan mértéktartása megmutatja, hol húzódnak az emberi segítség határai, s ez no- váknak tanulságos példaként szolgál, hogyan viszonyuljon az emberi természet ésszel felfoghatatlan tulajdonságaihoz, amelyek folyton a megértés korlátaival szembesítik. novák tisztán akar látni, elfogulatlanul, magát az életet akarja megérteni, minden szépítés és leegyszerűsítés nélkül, úgy, ahogy Barabás doktor vizsgálja és gyógyítja a betegeket: nem várt tőle csodát. de orvos volt, ki a szenvedéssel hivatásszerűen foglal- kozott, kinek az a mestersége, hogy lásson minden csúnyát, förtelmeset, ha- mis káprázatok nélkül szemlélje húsunkat, vérünket, a könnyünket is, mely éppoly mirigyváladék, mint a többi. előtte semmi sem szégyen, még sírni se az. akinek senkije sem marad, annak még mindig ott az utolsó barát, az orvos, ki idegenül is ismerős, állati mivoltunk lelkiatyja, kezébe bele lehet fogódzni s kiáltani, hogy segítsen, nem bírjuk tovább. Maga ez a gondolat is vigasztalta. az ősi népek bizalma, imádata ébredt föl iránta, melyek az orvost papnak és varázslónak tartották. (613.) 72 doBoS iStVán n Conditio HuMana az orvos „idegenül is ismerős”, vagyis közülünk való, de tudatában van az ember ter- mészetét feszítő ellentmondásoknak, s behatóbban ismeri a test működését. novák megtapasztalja környezetében az „idegenül is ismerős” fonákját, az „ismerősen is ide- gent”. Lánya, akit egyedül nevel, az egyik tanítványával folytat titkos viszonyt szinte a szeme előtt, közös otthonukban, végül megszökik tőle. az érettségin megbuktatott, de jóravalónak hitt diákja orvul megtámadja a nyílt utcán. nem utolsósorban, mindezen tapasztalatok összegzéseként kénytelen belátni, hogy tulajdon személye testesíti meg az „ismerősen is idegent”. Pepike a csukott ajtón át kér megerősítést a haza érkező novák- tól: „– te vagy az, tóni?” a tanár kilétét igazolva először szólal meg megveretése óta, de idegennek hallja saját hangját: „– Én – mondta novák tompa hangon.” az „én” miben- léte, jelentése válik kérdésessé számára: „És megborzongott ettől az ismert, rövid szótól: én”, ami arra utal, hogy elvesztette önazonosságát. (461.) novák az ösztönök által meghatározott test késztetéseivel a szellem indítékait állítja szembe. nem ismeri el, hogy e két elem összetett, feszültséggel teli egysége az ember sajátos megkülönböztető jegye. nevelőként azért küzd, hogy e zavaró és kártékony dua- lizmust megszüntesse. novák eszménye a fele részben állati tulajdonságokkal rendelke- ző ember újrateremtése szellemi létezőként. nem képes elfogadni, hogy e megosztottság megszüntethetetlen, mivel egységük megelőzi kettészakadásukat az emberi természetben. a testiség az emberlét egyik alapvető meghatározottsága. novák csodálja az iskola- orvost, mert szakszerűen, tárgyilagosan szemléli és értelmezi az emberi jelenségeket. titkon ő is arra vágyna, hogy az emberi természet nem kézzelfogható alkotóelemeit, a lelki életet is szakszerű elemzés tárgyává tegye. a szenvedély és az erőszak értelmezése azonban meghaladja novák antropológiai horizontját. novák egyedül a szellem mun- káját tekinti mérvadónak, de szembesülnie kell azzal, hogy az értelem mellett létezik szenvedély és erő is. a diákok babonásan vonzódnak novák testi közelségéhez, titok- ban meg akarják érinteni a ruháját, mivel a tanárral csakis szellemi érintkezésbe kerül- hetnek. novák „szemérmes” ember. a diákok előtt csakis eszményi tanárnak akar mu- tatkozni, akinek a létezését szellemi minőségek és tulajdonságok határozzák meg. az evés pusztán fiziológiai tevékenység, ezért nem tartozik novák szerint a nyilvánosságra. a tanár azonban kiszolgáltatott helyzetben van, az iskolában naponta színre kell lépnie, s a diákok gúny tárgyává teszik életének minden felhasználható magánjellegű adatát. az osztályfőnök a hímállatok nevével illeti a szamárpadban ülő, vélhetőleg túlkoros nyolcadikos fiúkat: „utálta ezeket a kormos, fekete kamaszokat, ezeket a kanokat, kik nem iskolába valók, csak a levegőt rontják. egész testében reszketett.” (287.) novák fi- atalon özveggyé lett, és cselekvő akaratát védve magányosan él. a szenvedély magával ragadó erejét csak mások viselkedésében ismeri fel megbotránkozva. a tanár ruházata egyaránt utal viselőjének szemérmességére és személyiségének zártságára: „mellényein nem tűrte a kivágást”. (67.) Fedetlen testtel nem mutatkozik, s nem szívesen tárulkozik fel másoknak.9 novák megítélése szerint az álom „állaga” erkölcsileg aggályos, a levet 9 a testi létezés sem jelent azonosságot az állat és az ember között. az erkölcsi tudattal rendelkező, bűn- beesés utáni ember szégyent érezve takarja be a testét. 73 STUDIA LITTERARIA 2018/1–2. n KoSzToLányI DEzSő eresztő narancsot pedig undorítónak találja. a tudattalan tartománya és a gyümölcs nedve szexuális képzetekkel kapcsolódhat össze, melyeket novák módszeresen kizár saját világából. Mindössze negyvennégy éves, de csakis a szemérmetlenség dühödt el- utasítása utal arra, hogy a test késztetései jelen vannak a tanár életében. az orvos tekin- tete a testfelszín felől halad a test üregébe, amikor Hildát vizsgálja. Mindkét részlet- hez erotikus képzetek társulnak: „Hilda kinyújtotta nyelvét, mely külön életet élt szája rózsás barlangjában, mint egy kis, forró állatka. Hegye reszketett.” (253.) „Szeme alól azonban lehúzta a bőrt. És nem ezt a gyönyörű szemet bámulta, hanem a halovány szemhúst.” (251.) novák ellenben Hilda „lelkére” beszélt. az idézőjeles szóhasználat iróniája egyszerre érinti a lánya kiengesztelését megkísérlő apa kétes nevelői módsze- rét, és testet kiiktató emberszemléletét. ez utóbbiból következik, hogy nem érzékeli a másik ember személyes terét: „novák lejött a dobogóról, a hetedik pad mellé állt, Liszner Vili mellé, hogy baráti jelenlétével erősítse.” (279.) a tanár határsértést követ el, belép Vili saját területére, tehát abba a védett zónába, amely – az etológia, s az emberi viselkedés tanulmányozói szerint egyaránt – olyan, mintha a másik testének a meghosszabbítása lenne. novák megalázza Vilit, belenéz a szájába, testüregének a fel- nyitására kényszeríti. e jelenet párja, amikor lerántja ágyban fekvő lányáról a takarót. a lányát egyedül nevelő apa felismeri elhunyt feleségének jellemvonásait és szokásait gyermekének viselkedésében. az öröklött tulajdonságok felfedezése novák megfi- gyelésének köszönhető, de eszébe sem jut nagyapának tekinteni magát, sőt, nem is kíváncsi lánya gyermekére, akiben családja tovább él. a továbbörökítés után foko- zatosan az önfenntartás késztetését is elveszti, s végül eljut az önkioltás gondolatáig. novák nem becsüli a testi kultúrát, a test művelését, gondozását, amelynek Kant – ki elvetette a durva fegyelmezést s a lealacsonyító testi fenyítést – oly nagy jelentő- séget tulajdonított. nem képes méltányolni Vili sportteljesítményét, ezért csúfolódik atléta termetén, észre sem véve, hogy ezzel mélyen megbántja. a természettan taná- ra ezúttal is következetlen saját igazságfogalmához, hiszen a futóbajnok eredménye órával mérhető. a testi-lelki szenvedés elválaszthatatlanságát hangsúlyozza a regény. a középkorú, ereje teljében lévő férfi olyan súlyos testi sérülést szenved, hogy gyógy- kezelésre szorul. novák úgy értékeli, hogy beteggé tette meggyalázása, s mások is felfigyelnek testi elesettségére. Ki mérte novákra a nagyobb csapást: tibor, aki meg- szöktette a lányát, vagy Vili, aki megverte? Volt tanítványának nem az általa okozott súlyos testi sérülést rója föl volt tanára, hanem azt, hogy megtagadta a barátságát és a szeretetét. az emberi létezés nem határolható el pusztán biológiai szemlélettel az állatitól, novák azonban hajlik erre. amikor az ember viselkedését az állati magatartás felől közelíti meg, abban rejtetten jelen van az állati elhatárolása az embertől, reflektálatlan antropológiai kifejezések segítségével. az emberben lakozó állati természet elfogadása ellen tiltakozik novák, de a szenvedély és az erőszak értelmezése során saját emberké- pének az idegensége annál inkább fokozódik, minél több olyan mozzanatot kénytelen felfedezni az elkövetőkben és önmagában, amelyek hasonlóak az állatokéhoz. 74 doBoS iStVán n Conditio HuMana az Aranysárkány kapcsolódik a szörny megjelenítésének művészeti hagyománya- ihoz, melyek állati, emberi és gépszerű tulajdonságokkal rendelkező lényt testesíte- nek meg, s e szabálytalan, besorolhatatlan szerveződésekkel az ember egységének s önállóságának az újraértését szorgalmazzák. a teremtés könyve 1,26–28 az ember fennhatósága alá rendeli az állatokat. az Úr azért teremtette a maga képére az embert, hogy engedelmeskedjen neki. először a férfit, aki nevet adott az állatoknak az ere- dendő bűn előtt. az állatok némasága, a kábultság, amelyről Heidegger beszél, szo- morúsággal tölti el az embert. Walter Benjamin szerint szükség van a megfordításra (Umkehrung) a természet lényegét illetően: „Mert néma, ezért szomorkodik, gyászol a természet. ám még mélyebben vezet be a természet lényegébe e mondat megfordí- tása: önnön szomorúsága némítja el a természetet.”10 az ember felsőbbrendűsége afö- lött, amit állati életnek hívnak, végtelen, határtalan, teljes és feltétel nélküli. az idő- nek az állatok elnevezésével kapcsolatban azért van jelentősége, mert a meztelenség miatt érzett szégyen a bűnbeesés után alakul ki. derrida szerint Heidegger a végsőkig halasztja a választ a Lét és időben arra a kérdésre, milyen jelentésben beszélhetünk puszta élőről, hogy és hol van az állatok létezése valamiféle időből megalkotva, s mit jelent az élet a maga tiszta állapotában.11 Ha nem csalódom, a későbbiekben Heideg- ger az akarattal határozza meg az újkori ember lényegét: a világon belüli létezőnek az ontológiai meghatározása ilyen módon azért jelentős az Aranysárkány biopoétikai megközelítése felől, mert az akarat, a mások felett gyakorolt felügyelet novák meg- különböztető jellemvonása.12 az utóbbi két évszázad során magától értetődővé vált az állat és az ember elhatárolása a nyelvhasználat képessége és az erkölcsi tudat alapján, melynek módját és fogalmiságát nemcsak a dekonstrukció, de Kosztolányi regénye is kérdőre vonja. novák sem boldogul az emberi és az állati természet „tiszta”, átmenetet nem is- merő megkülönböztetésével. emlékei szerint „nem is emberhez hasonlított” az 10 Walter Benjamin, A nyelvről általában és az ember nyelvéről, ford. Szabó Csaba = W. B., „A szirének hallgatása”: Válogatott írások, Bp., osiris, 2001, 21. – német eredetiben: „Weil sie stumm ist, trauert die natur. doch noch tiefer führt in das Wesen der natur die umkehrung dieses Satzes ein: die traurigkeit der natur macht sie verstummen.” Walter Benjamin, Über Sprache überhaupt und über die Sprache des Menschen (1916) http://gutenberg.spiegel.de/buch/uber-sprache-uberhaupt-und-uber-die-sprache-des- menschen-6521/2 (Letöltés ideje: 2017. október 3.) 11 Heidegger számára az állat az egyik visszatérő példa a csak élőnek (nur-Lebenden) nevezett létezés értelmezéséhez. 12 „a növénynek és az állatnak nincs akarata, tompult kedéllyel sohasem hozzák maguk elé tárgyként a nyitottat. ők nem tarthatnak a kockázattal, mint valami önmagunk elé állított képzettel. […] az ember velük ellentétben a kockázattal tart, mert ő az itt végiggondolt értelemben akarattal rendelkező lény: »de mi inkább, mint a növény, az állat,/ kockázatával tartunk, akarva...«. az akarat ebben az értelemben önmagunk érvényre juttatását jelenti, aminek szándékát [Vorsatz] a világ az előállítható dolgok teljessé- geként már előre megszabta [gesetzt hat]. [...] az újkori ember, akit ez az akarat jellemez […], szándékait érvényre juttató előállítónak bizonyul, így állítja fel magát, és mindezt feltétlen hatalomként érvényesíti.” Martin Heidegger, Költők – mi végre? (1946), ford. Schein Gábor = M. H., Rejtekutak, Bp., osiris, 2006, 250–251. (kiemelés az eredetiben) 75 STUDIA LITTERARIA 2018/1–2. n KoSzToLányI DEzSő alacsonyabb támadó. rettenetes alakja az ember állati természetét testesítette meg. ezzel szemben, miközben Fóris a pisztolyával kérkedik, s féktelen indulattól fűtve az erőszak, a megtorlás jogát hirdeti, „egy zsömlyeszín kutya, mely meg se ugatta, unalmában novák nadrágjára nyújtotta két lábát, mintegy társaságot keresve”. (511.) a szelíd állat itt „emberibbnek” mutatkozik, mint dühöngő gazdája. novák azt gon- dolja, hogy az elvetemültségre való hajlam elburjánzása az emberben hasonló, mint a növény vadhajtása. a fattyat egyszerűen le kell metszeni, ahogy a kertész teszi. ebből is látszik, hogy a természettan tanára továbbra is hisz a nevelés hatékonyságában. Mintha a rossz tulajdonságok az emberi létezés felületén, „kívül” helyezkednének el, s ily módon eltávolíthatók lennének. novák „emberteremtésnek” tekinti a nevelést, tehát jóval többnek értékek tervszerű közvetítésénél. azt vallja, hogy a tanár alkotó tevékenységet folytat, korlátlan hatalma van a rá bízott diákok fölött, s az emberanya- got tetszése szerint alakíthatja. Az ember nem rendelkezhet más lelke fölött az ember a találkozásaiban érvényesülni engedi a másikat saját létében. novákról ez a nyitottság nem mondható el fenntartás nélkül. novák atyai szerepre tart igényt saját osztályának tanulóival szemben. Lányának a lelkét is birtokolni akarja. a ne- velés, a szülő és a gyermek kapcsolata fokozatosan válik az emberi létezésnek olyan megoldhatatlan jelenségévé az Aranysárkányban, mint az úr és a szolga viszonya az Édes Annában, vagy a feltétlen szülői szeretet a Pacsirtában. apaként nem kíváncsi Hilda személyes világára, csakis követelményeket fogalmaz meg vele szemben. Saját értékrendjét kiterjesztve minden mozzanatában korlátozza lánya életének kibontako- zását. nem engedi, hogy ivadéka tőle különböző mivoltában létezzék. Figyelme nem a másik egyéniségének megismerésére irányul, mert mindenekelőtt saját tulajdon- ságainak jelenlétét fürkészi az idegen világokban. ezzel magyarázható, hogy vaknak mutatkozik a másikat megkülönböztető személyiségjegyek iránt. Lemondóan veszi tudomásul, hogy az emberek egyformák, mintha gép állította volna őket elő sorozat- ban. utólag felismeri, hogy nevelőként és apaként nem teljesen ártatlan a tanítványát és lányát vele végletesen szembefordító félreértések kialakulásában. Későn érinti meg a sejtelem, hogy az én és a másik világa kölcsönösen egymásra vonatkoznak. novák öntetszelgő tanár és önző apa. Vonzó pedagógiai kihívásként fogadja tibor és Hilda lelepleződését. Saját tudásfölényének fitogtatása fontosabb számára, mint lányának a személyes sorsa, ezért ragaszkodik előítéleteihez: „tibor összeborzongott az irtózat- tól, szánalomtól, ámulattól, hogy az apa mennyire nem érti a helyzetet.” (225.) er- kölcsi alapelvek személytelen ismételgetésével oktatja lányát. a képzettségére büszke nevelő számára – mondhatni – fontosabb a módszer, mint az igazság. Minden alkal- mat megragad elvont bölcsességek megfogalmazására, de a szentenciák értelmét nem alkalmazza helyesen az adott helyzetre, vagy elmulasztja végrehajtani a közvetítést 76 doBoS iStVán n Conditio HuMana az általános szabály és az egyes eset között. Önhitt nevelőként azt hiszi, hogy kisko- rúságban tartott lányát holmi csínytevésen érte, s a kísérleti alany szerepére kárhoz- tathatja, holott Hilda gyereket vár: „azokra a kérdésekre, melyeket fölteszek neked, röviden, egyenesen fogsz felelni. Hajlandó vagy erre?” Hilda azért tagad konokul, mert nem tudja, hogy „tibor mit árult el, melyik titkot.” (237.) az apa hisz abban, hogy az önmagában való igazság létezik. a természettudo- mány személytelen, leíró, fogalmi nyelve azonban antropomorfizmusokkal, s erkölcsi képzetekkel keveredik novák érvelésében: „érzékszerveink megbízható vallomása”, „el- lenkezik a többség józan észleletével”. (239.) apa és lánya félreértésekbe torkolló be- szélgetésében megmutatkozik, hogy az igazság kiszolgáltatott az egyedüli és felcserél- hetetlen személyes távlatnak. Hilda az igazság novák adta értelmében nem hazudik, mert nem valamely konkrét, kézzelfogható, létező igazsággal szemben állítja annak az ellenkezőjét. novák hibát követ el, amikor általános kérdést fogalmaz meg, amely sem nem igazolható, sem nem cáfolható a tulajdon igazságfogalmával: „– tehát az egész nem igaz? – nem igaz. – te hazudsz – mondta novák, nagyon erélyesen.” (237.) az „egész” igazságát nem lehet felmutatni a kísérleti természettan szemléltető példájához hasonlóan. novák szerint a dolgot magát kell szemlélni, ezt sulykolja a lányának, de nem következetes, mivel az „egész” mint olyan Hilda számára ismeretlen beszélgetésre utal. novák, ha hű akart volna maradni az önmagában vett igazság eszményéhez, rákér- dezhetett volna a történet valamely konkrét részletére. Hildát tehát nem az „igazsággal” szembesítette. Megismerésbe vetett feltétlen hite védtelenné tette a nyelv cselvetésével szemben. novák elbeszél Hilda mellett. Vallomást akar kicsikarni a lányából. a kézzel- fogható igazság híve az „egész” és a „minden” iránt vágyakozik. elvétett szóhasználata talán arra is utal, hogy szeretne közelebb kerülni Hildához. a vallomást azonban egy- oldalúan megismerésként fogja föl, s ezért az általa már ismert tények feltárását várja el a lányától, magyarán vallatóra fogja, s nem lelki megtisztulásra bátorítja. a feltáruló igazság iránt nem mutat érdeklődést, távol áll tőle minden, ami keletkező létezésben lévő: „a hazugság az puha, szétfolyó, mint az álom.” (237.) novák éppen ezért a val- lomásos nyelvi megnyilatkozás gomolygó, zavaros, szétfolyó állaga iránt sem mutat érdeklődést, nem figyel fel a beszélő lelkiállapotában bekövetkező változásokra. Meg sem érinti a sejtelem, hogy kétségbeesetten védekező lányával két malomban őrölnek. a természettan tanárának szemében Hilda ésszerűtlenül viselkedik. abból indul ki, hogy a hazugság empirikus tapasztalatok alapján cáfolható. a hazugság lelki indítéka, érzelmi háttere kívül esik az ő látókörén. a világ, s benne az ember a természettan tanárának szemszögéből elsősorban fizikai tények összessége. Minden más jelenség- hez a hiba képzetét társítja. a saját világ határainak átlépése meglehet fáradságos és kockázatos vállalkozás, de aligha megkerülhető, mivel a másikkal való találkozás al- kotja a conditio humana közös alapszerkezetét. Vili elképzelt lelkiismeret-furdalására gondolva novák igyekszik beleélni magát a másik világába, ugyanakkor szenvedéssel tölti el, hogy a benne lakozó rémtől, az ismerős idegentől nem tud megszabadulni. Saját világának belső határai áthághatatlannak bizonyulnak. 77 STUDIA LITTERARIA 2018/1–2. n KoSzToLányI DEzSő novák beszélgetés helyett szívesebben adja elő nézeteit. az egyirányú közlésmód előnyben részesítése nem tekinthető pusztán foglalkozási ártalomnak, ennél súlyo- sabban esik latba, hogy tanárként és apaként sem ismeri fel a jelentőségét a véle- mények kölcsönös cseréjének, holott ezáltal jöhetne létre a lánya, a diákjai és közte valamiféle közös világ, amelyben a saját és az idegen gondolkodásmódok át- meg át- járhatnák egymást. novák nemcsak a nyilvánosság előtt, de családi körben is mindig összefogottan, választékosan beszél. Kimondatlan meggyőződése, hogy aki árnyaltan fogalmaz, a valóságot is összetettebben érzékeli. novák alig beszél magáról. Megve- retése után sem folyamodik személyes közléshez, a kivételt szinte csak az orvos, az ügyvéd és a nyomozó hatóság képviselőinek kérdéseire adott válaszai jelentik. Meg- rendült testi és lelki állapotában a mentális betegségek gyógyításának az egyik haté- kony módja, „a szavak kiszabadítása” (libération de la parole – Lacan), nem adatik meg számára. nem beszél önmagáról másnak, még Pepikének is csak szűkszavúan, töredékes utalásokra korlátozva mondandóját. novák teljesen természetesnek tekinti, hogy szülőként és tanárként rendelkezhet a másik ember fölött. Számára nincs más választható kerete az életnek, mint a családi kötelék, otthon és az iskolában. ezt a kapcsot erősnek hiszi, még azután is, hogy a lánya felnőtté vált. novák szülőként viszonyul az érettségire készülő nyolcadik osztály tagjaihoz, „huszonhárom nevelt fia” a tanár őszinte meggyőződése szerint gyámolítá- sára szorul. a tanár azzal áltatja magát, hogy független maradhat diákjai elvárásaival szemben, s nem törődik a véleményükkel. novák szülői és tanári kudarcai ellenére is őrzi emelkedett eszményét a nevelésről, s ennek megfelelően magasztalja fel a peda- gógus személyét, akit hivatása eredendően háládatlan szerepre kárhoztat. Érdem és jutalom megszüntethetetlen egyenlőtlensége határozza meg e felelősségteljes pálya művelőinek a helyzetét a kezdetektől fogva. tekintély és jelentőség feszültségét novák a tanítás antik hagyományáig vezeti vissza történelmi emlékezetének köszönhetően. novákot úgy korbácsolták meg volt tanítványai a 20. században, ahogy a tanító rab- szolgákat az uraik az ókorban. novák meggyőződése szerint üdvös törekvést képvisel: tanárként föláldozza ma- gát a tanulókért, apaként a gyermekéért. „Háládatlanok.” – ezt ismétli kettős csalódá- sa után. Sejtelme sincs arról, hogy növendékei a hét egyetlen novák-mentes napján érzik jól magukat.13 novák az individuumok hiányát fájlalja. e balhiedelmével is ösz- szefügghet hallgatólagosan kiterjesztett „rendelkezési joga” mások fölött. 13 Kosztolányi regényének az iskolában átélhető szabadság mámorító érzéséről szóló mondatai visszhangot vernek ottlik főművében. „Jókedvüknek több oka volt. először az, hogy délutánjuk kivételesen szabad s ez a kis szabadság gondolata már reggel felvillanyozta őket. Másodszor ez az egyetlen nap, mikor nincs se számtan, se fizika, az a két komisz tárgy, melytől a legjobb diákok is, hiába tagadták, egyformán rettegtek.” (59.) – „elég régen, még január közepén, elmaradt a két utolsó órájuk. erősen havazott. ahogy kiléptek a piarista gimnázium kapuján, féktelen jókedv fogta el őket.” ottlik Géza, Iskola a határon, Bp., Magvető, 2007, 63. 78 doBoS iStVán n Conditio HuMana Milyen viszonyban áll önmagával novák? Szenved saját természetétől, idegenként tekint magára, nem fogadja el saját belső világát, de ezt a feldolgozhatatlan tapaszta- latát nem osztja meg másokkal. Felismeri ugyan, hogy a dialogicitás a szubjektivitás megvalósulásának az egyedüli terepe, de mindent belülről él meg, s lezárja mások előtt a személyes világába vezető utat. novák viselkedése félreérthető, mások viselke- dését pedig ő érti félre, de utólagos felismerései nem alakulnak át kérdésekké, melyek válaszlehetőségeket nyitnának meg, mivel nem kapcsolódnak folyamatban lévő be- szélgetéshez, megmaradnak önmagához szóló kijelentéseknek. a mások fölötti ren- delkezés hiedelme is okolható azért, hogy novák nem jut el annak belátásához, hogy „az »Én« soha sem csupán önmaga tulajdona”.14 novák tekintélytisztelő tanár, társas kapcsolatai, személyközi viszonyai zárttá te- szik egyéniségét. Fóris teljes joggal tartja rossz nevelőnek novákot. Jellemzése elő- revetíti novák „tragikus vétségét”, Vili megalázását, amely a tanár és a diák végzetes összeütközéséhez vezet. „novák fölemelte Vili padjáról a fizikakönyvét, hogy egy könnyű kérdést keressen.” (285.) az „agyonfirkált, szamárfüles könyv” arról tanús- kodik, hogy Vili gyakran forgatta, de a tanár e felfedezésnek nem tulajdonít jelentősé- get, holott kézzelfogható cáfolatát adja korábbi állításának, miszerint Vili nem tanult. novák szembesíthetné magát azzal, hogy igaztalanul vádaskodott, de az önvizsgálat nem erénye. Az emberi létmód alkotóeleme a megismerés novák mindent igyekszik számszerűsíteni, kiszámítani s ellenőrizni. Uralkodni pró- bál az ésszel nem irányítható folyamatok, így mások érzelmei és saját indulatai fölött, de ezen a téren fájdalmas kudarcot vall. tálas Béla, a történelem tanára a diákok kedvence: erélytelen, de szeretetreméltó ember. tudja, hol van az engedékenység határa, s a tanítványai végül is szót fogadnak neki. ő csendben siratja novákot, őszintén megrendíti kollégája öngyilkossága. Mintha mélyebb tudással rendelkezne az emberi létezésről a történelem tanulmányozásának köszönhetően, mint a termé- szettan oktatója, aki descartes és Leibniz elgondolását követve geometriailag megra- gadható tulajdonságaik alapján határozná meg az érzékelhető jelenségeket. Leibniz azonban a kiterjedés és a mozgás mellett figyelembe vette az erőt is, amellyel novák nem tud mit kezdeni: az értelem, az ész, a logika, a kézzelfogható igazság fogal- mai keretezik gondolkodását: a jelenségek értelmezésének a vonatkoztatási kerete a számszerűsíthetőség. a testi lét értelmezése a fiziológia és a biológia nézőpontjából közelebb áll a des- cartes-i és leibnizi szemlélethez, mint az erőszak magyarázata, amelybe belezavarodik 14 Gerd Haeffner, Filozófiai antropológia, ford. Gáspár Csaba László. http://filozofia.uni-miskolc.hu/ wp-content/uploads/2012/09/Haeffner.pdf (Letöltés ideje: 2018. február 1.) 79 STUDIA LITTERARIA 2018/1–2. n KoSzToLányI DEzSő novák. az őt vizsgáló orvos nézőpontja azért lesz vonzó számára, mert újra biztos alapokra akarja helyezni tudását az emberről. novák az égre függeszti tekintetét, ami- kor a csillagokat nézi távcsővel, vagy az aranysárkány mozgását figyeli. e térszemlélet, a fölfelé irányuló tekintet átvitt értelemben arra utal, hogy a szellem emberének érté- kesebbek a földtől elemelkedett létezők, s a magasabban fekvő tartományok. a dol- gok elrendezhetősége kiterjedt és mélyen fekvő kérdése a regénynek. novák minden tekintetben a rend nevében tevékenykedik. a tanár a külvilág felé rendezettnek mu- tatja magát, belül, a lelkében azonban zűrzavar uralkodik. az elbeszélő iróniával foglalja össze az iskolai követelményrendszert, azt sugallva, hogy a képzésben a lényeg sikkad el. nem szemléletet alakítanak az oktatott tárgyak, jelesül a számtan és a fizika, hanem részletekbe menő, elszigetelt ismereteket közvetí- tenek. az élet céltalanságának kísértő gondolatával szemben a folyamatosan és rend- szeresen végzett tanári munka jelent novák számára menedéket. a történet epilógusa igazolja az érettségi banketten elhangzott beszéd alapgondolatát cáfoló osztályfőnök sejtését: az élet most végződik, a felnőttkor elszürkülést hoz. Jelképes, hogy urbán elemér kaptafakészítő lesz. az élet egyhangúsága, a gépies napi működés kiábrán- dítja novákot. Vajon meddig jut el novák a nyelv természetének a megismerésében? a regény kulcsszereplői félreértések sorozatának áldozatává válnak. Milyen sze- repet játszik a nyelv a főhős emberi világának kialakításában? Szemléleti fordulathoz Vili önkéntelen megalázása vezeti el novákot, ekkor ugyanis történésként tapasztalja meg a nyelvet. Érthetetlenül áll azelőtt, hogy miért használt olyan szavakat, amelyek addig hiányoztak a szókészletéből. Leibniz gondolkodásmódja irányadó a nevelés te- rén novák számára, talán ezért tekinti egyértelmű jelrendszernek, a gondolatközlés eszközének a nyelvet. nem mutat mélyebb érdeklődést a szóválasztás iránt, de felis- meri, hogy a beszédmód súlyos félreértések forrása lehet. Visszatekintve nem érti, miért folyamodott önkéntelenül szokatlanul nyers kifejezésekhez Vili feleltetése köz- ben. novák a „kézzelfogható” igazság és az ennek megfelelő nyelvfelfogás híve. arra a kimondatlan tételezésre alapozza nyelvbe vetett bizalmát, hogy a szó a dologhoz illik, eredendően a megismerésre van hangolva, ezért helyénvaló használata elsajátítható. tréfából, ismerve Fóris érzékenységét, istennyilának nevezi a villámot, miközben az aranysárkány tudományos felhasználásához kapcsolódó felfedezést magyarázza a la- tintanárnak, aki megijed a szó hallatán, s csak akkor nyugszik meg, amikor novák reflektálva az ugratásra, elhárítja a metafora fenyegetését, megadva a szókép hétköz- napi megfelelőjét. novák jól számítja ki a latintanárra gyakorolt nyelvi hatást, s ez nemcsak emberismeretről, de a célnak megfelelő tudatos szóválasztásról is tanúsko- dik. Fóris, tanári hivatásából következően leginkább a nyelvvel foglalatoskodik, tehát tisztában van a képes beszéd valóságalkotó szerepével. Számára az arctalan sárkány, ahogy kollégája „szó szerint” értelmezve megnevezi a puszta látványt, félelmetesebb, mint a fej imaginárius nézete, arccal kiegészítve. novák szerint a sárkány azért jelképezi az életet, mert segítségével többet tud- hat meg az ember a természeti jelenségekről. a jelkép tehát nem megragadhatatlan 80 doBoS iStVán n Conditio HuMana szellemi létezőt jelent, hanem azt, hogy az egyik jelenség (játék) egy másik (élet) magyarázatát rejti magában. nem véletlen, hogy az aranysárkány elkészítését tanító novák zsebkönyvén a tudás jelképe, Pallas athéné madara, aranybagoly fénylik. az aranysárkány Liszner és novák háza fölött áll meg, kettejük sorsszerű összetartozásá- ra figyelmeztetve. az öreg Liszner foglalkozásához elválaszthatatlanul hozzátartozik a pénz, a tanár tevékenységéhez pedig a nevelő célzattal használt szólások és szállóigék. a kereskedőnél az apró érmék vannak kéznél, azokat csörgeti a zsebében, miközben az égre pillant, novák értéktárában pedig a szállóigék és a szólások töltik be az álta- lános csereeszköz szerepét: folyton bölcs mondásokat szajkóz, de a belőlük nyerhető tanulságokat nem képes átültetni az életbe. Mondhatni nem tudja aprópénzre váltani magasztos eszméit. rugalmatlanul társít jelképes értelmeket hétköznapi helyzetek- hez. Jellemző gondolkodásmódjára, hogy a konkrét esettől elvonatkoztatva mindig általános következtetés megfogalmazására törekszik: „a játék komoly dolog. Mindig az életet jelképezi. ez vezeti be a gyerekeket az életbe. Csak játszva tanulhatnak.” (45.) az aranysárkány életbölcsességek szemléletes hordozója, mondhatni szálló ige novák látókörén. az elbeszélés ironikus önértelmezéseként is felfogható, hogy szókratészi módszert társít a feddéshez, amely a bemutató beszéd egyik alfaja a dicséret mellett az antik ha- gyományban. novák kíméletlenül megszégyeníti tanítványát, s ez tökéletes ellentéte a szókratészi dialógus megtisztító eljárásának, melynek célja a beszélgetőtárs átformá- lása s minél erényesebbé tétele. Kölcsönös ráhatás beszélgetésben jöhetne létre, mely- nek során a tanítvány lépésről lépésre felismerné korábbi vélekedéseinek helytelensé- gét, s maga változtatna eddigi magatartásán. novák tekintélytisztelő személyiség, aki vakon hisz elsajátított eszméiben, s nem tűri az ellentmondást. a tanár eltanácsolja a tanulástól tanítványát, tehát lemond róla, amikor inasnak küldi. ebből is látszik, hogy novák lebecsüli a nem szellemi értékeken alapuló életformákat. Kettős veresége után a regény főszereplője kíméletlen őszinteséggel kérdez rá a végső dolgokra, olyan metsző pontossággal fogalmaz, mint az orvosi látlelet: „Miért folyik a születések nagyüzeme, mikor csak ilyen egymáshoz hasonló, jól működő, de unalmas gyári áruk, ilyen szeretetre méltó, semmis portékák kerülnek ki a mű- helyből? Miért is az egész?” (553.) az „unalmas gyári áruk” eredeti nyelvi megoldás, ugyanakkor az efféle leleményes kifejezésmód nem jellemző a tanár inkább kimért- nek, szokványosnak mondható hangvételére. Ki beszél? novák ilyen kifinomult iró- niával korábban nem élt, hiszen némi túlzással az okozza vesztét, hogy a bántó gúnyt nem érzékeli, azt hiszi, Vilivel ártatlanul évődik, amikor meláknak, bikficnek, óriás- nak nevezi. Lehet arra gondolni, hogy az elbeszélő itt is a tőle megszokott nézőpont- átfedéssel él, s a szereplőnek kölcsönzi a hangját. annyi bizonyos, hogy a kérdésre, „Ki beszél?”, nem adható egyértelmű válasz. „Háládatlanok, de az életrevalóság hálá- datlan. a háládatlanság a törvény. nem haragudott már rájuk, lelkében megbocsátott mindhármuknak. Hibásnak is csak magát tartotta, hogy nagyobb föladatot tűzött ki, mint ereje bírta, s birkózni akart a természettel. Föladta a harcot. Gyönge volt hozzá.” 81 STUDIA LITTERARIA 2018/1–2. n KoSzToLányI DEzSő (665.) – novák összegzi így a végső tanulságot, s innét visszatekintve az emberi és az állati tulajdonságok együttélése készíti elő a történetben a szellemmel, erkölccsel, kultúrával nem korlátozható erő és szenvedély győzelmét. e belátás vezet el novák öngyilkosságához. novák önámítás nélkül vonja meg élete végső mérlegét: tanárként és apaként egy- aránt kudarcot vallott, de az elbeszélő nem azonosul a főszereplő „egyoldalú” értéke- lésével: „Csalódásai lábánál hevertek, s többre becsülte őket, mint mindazt, amit vala- ha tanult.” (665.) Mintha enyhe fenntartással élne a narrátor a kétségbeesett, nevelési elveit visszavonó novák végletes következtetésével szemben, mely szerint a szellemi értékek idegenek az élettől, mivel azt a szenvedély és az erő határozza meg. a közve- tett belső magánbeszédtől megkülönböztethető hang azt sugalmazza, hogy a nyomo- rúság és a méltóság egyszerre fejezi ki az emberi természetben munkáló megszüntet- hetetlen feszültséget. novák értékrendje kiveti saját világából az emberben felismert „állati” lényt. Kizárólag a szellemet, az erkölcsöt ismeri fel önnön lényegeként, mert nem képes elviselni az alulról jövő uralmát, s miután nem tud többé hinni abban, hogy az ember le tudja rázni az erő és a szenvedély igáját, öngyilkos lesz. Az ember képes véget vetni életének novák özvegyen, egyedül neveli lányát. Magányosan él. Még a párzó állatok éjszaka beszűrődő zajától is viszolyog, a fajfenntartás puszta ösztönének a működése is za- varja. nevelői és apai kötelességének teljesítése érdekében nemcsak a magánéletről képes lemondani, de miután kudarcot vall, magáról az életről is. az önmegtartóztatás és az öngyilkosság két olyan tulajdonságot feltételez, amely a regény sugalmazása sze- rint megkülönbözteti az embert az állati létezéstől. a regény időviszonyait behatóan elemezte Szegedy-Maszák Mihály.15 az idő értelmezése az antropológiai különbség szempontjából is jelentőséggel bír az Aranysárkányban. a múlt, a jelen és a jövő egysége felbomlik a regényben. novák nem szívesen em- lékezik a múltjára. Házassága, felesége korai halála csak foszlányokban jelenik meg az emlékezetében. Hilda minden jel szerint anyjától örökölte nyugtalan, szeszélyes természetét. Hilda szökése után novák egyszerűen lemond a lányáról, vele kapcsolat- ban megszűnik minden jövőre vonatkozó várakozása, holott Hilda gyereket vár. az özvegy, elhagyott apa és pártában maradt unokatestvére, Pepike, mint két „árva” gon- doskodik egymásról. nem csak róluk mondható el, hogy magányos lelkek. Vili, amíg futóbajnok s az érettségire készül, népszerű, megbecsült alakja a helyi közéletnek, de miután elveszti címét s megbukik a vizsgán, a senki földjén találja magát, megszé- gyenülten, egyedül köröz a városban. a magány szinte valamennyi szereplőt kísérti. 15 Szegedy-Maszák Mihály, A nevelődési regény cáfolata = Sz-M. M., Kosztolányi Dezső, Pozsony, Kalligram, 2010, 262–271. 82 doBoS iStVán n Conditio HuMana Csajkás tibor anyja egyedül él. a tanári kar színre léptetett tagjai szinte kivétel nélkül társtalan, megkeseredett emberek. novák nem teszi magáévá a tetszetős gondolatot, mely szerint „aki erősebb, annak igaza van”, de az erőszak kárvallottjaként kénytelen szembenézni azzal, hogy az őt ért igazságtalanság orvoslása a jog, az igazságszolgál- tatás, az erkölcs eszközeivel aligha lehet eredményes. novák vívódása nem jut nyug- vópontra. Vonakodva elfogadja, hogy az erőszak szükséges rossz az ember világában, mivel bizonyos mértékben „szabályozza az életet”, de nem tudja feladni saját értékeit, amelyek alapvetően a szellem, az ész és az erkölcs fogalmaira épülnek. az időtapasztalatok távlatából is értelmezhető az öngyilkossághoz vezető folya- mat. Miként van jelen az eljövendő, az elmúlt és a jelenbeli novák világában megve- retése s Hilda szökése után? novák nem kíváncsi sem a lányára, sem az unokájára. az emlékezés fogva tartja s összeköti az elégtételszerzés elővételezésével, a vele szemben elkövetett tett megtorlásával s végül az elképzelt megbocsátással. a tevékeny életet és koncentrált figyelmet fokozatosan feladja a jelenben. Kerüli Flóri nénit, aki jelenlété- vel feleségének múltjára emlékezteti. a jövő elvesztése vonja magával novák bezár- kózását, troglodita magányát. a feldolgozatlan sorsfordító esemény, testének meg- gyalázása felemészti novák jelenét, s megtöri, megfosztja méltóságától. Emberi természet: conditio humana az Aranysárkány biopoétikai jelentésrétege az emberi természet lényegét kutatja az életvilág más létezési formáihoz mérve. novák antal miután szülőként és tanárként egyaránt kudarcot vall, fokozatosan ismeri fel magában az idegent, de nem képes sajátként elfogadni „tisztátalanná” vált lényét, szabadulni akar tőle, mindenáron. a halálra szánt főszereplő olyan csapásokat szenved el, amelyekben megmutatkozik az emberi létezés tényleges szerkezete, belső erőinek feszültséggel teli kölcsönhatása. novák kénytelen belátni, hogy az eszméktől vezérelt ember is esendő, mert az ön- kéntelen cselekedetet nem képes kizárni saját világából. az értelem, az értéktudat és az akarat önmagában nem elég az erőszak és a szenvedély késztetéseivel szemben, mivel a szubjektum nem feltétlenül ura saját cselekedeteinek. az ember világában az idegenség kívül-belül jelen van, ezért amit sajátnak hisz, abban egyszerre irányító és irányított. novák az európai kultúra „humanista” alapértékeire alapozza nevelői hivatását. Értelem, ész, következetesség, jóság, mértéktartás, szorgalom, tisztesség, köteles- ségtudat, önfeláldozás – e fogalmakkal különbözteti meg az embert a többi lénytől. novák végső szótárából azért hiányzik az erőszak és a szenvedély, mivel ez utóbbi tulajdonságok a természet világához kötik az embert, tehát nem fejezik ki megkü- lönböztető lényegét, a műveltségét, ezért egyszerűen meg kell fékezni, kordában kell tartani ezeket a mozgatóerőket, felügyeletet kell gyakorolni fölöttük. novák olyan lénynek képzeli az embert, aki tudja, ki is valójában, mi végre létezik és miképpen kell 83 STUDIA LITTERARIA 2018/1–2. n KoSzToLányI DEzSő élnie. egyre másra ütközik azonban olyan tapasztalatokba, amelyek kikezdik ennek a józan tudatnak az egységét. az emberről alkotott tudása férjként, apaként és tanárként vallott kudarcainak hatására változik meg. az erőszakkal, a szenvedéllyel és a becstelenséggel kapcso- latban olyan tapasztalatokra tesz szert, amelyeket képtelen értelmezni az ésszerű gondolkodás keretében. Miért üti pofon a lányát? Miért gúnyolódik Vili külsején, miért használ olyan megalázó szavakat, amelyektől maga is viszolyog? Miért nem tud megszabadulni önpusztító sérelmeitől, folyton kísértő képzeteitől, tulajdon termé- szetétől, az „ismerős idegentől”, amely a legtöbb szenvedést okozza neki? Jóllehet a szeretet novák számára fontos érték, a keresztény eszmevilág nem tudja megerősíteni megrendült öntudatát. az emberi természet magyarázata nem támaszkodhat vallási alapokra, hiszen novák nem gyakorló hívő. Pepike egyedül jár a templomba. „Hálá- datlanok” – folyton ezt ismétli a tanár merénylőivel kapcsolatban, miközben a meg- bocsátásra készül. Szellemi és erkölcsi javak adományozására hangolt lénye érzékeny veszteséget szenved, amikor szembesül szeretett tanítványa elvetemült cselekedeté- vel, a kegyetlen erőszakkal, az emberi méltóság meggyalázásával. Miként történhetett meg ez a borzalom művelt emberekkel, tanár és diák között? Mi minden rejtőzik az emberben, hogy mindez egyáltalán bekövetkezhetett? a bántalmazáshoz használt eszköz s az elkövetés módja sem közömbös: a tanárt bikacsökkel verik meg, vagyis állatok ösztökélésére szolgáló, hímállat szervéből készült ütleggel. a regény cselekménye szokatlanul meleg májusi napon kezdődik, s javarészt a nyári vakáció időszakában, perzselő hőségben játszódik, egészen novák öngyilkos- ságáig: „Másnap délután volt a temetés, tikkasztó hőségben. a halottaskocsi nagy kerekei forogtak a nyári porban.” (691.) a szöveg értelmezésének biopoétikai táv- latából korántsem közömbös, hogy a többértelmű kánikula az ironikus csattanóval végződő regény zárlatában is jelen van: „az asztal ismét nem válaszolt. de aztán az egyik lába hatalmasan magasba lendült, úgyhogy majdnem feldőlt, s a szellem erő- sen, határozottan kettőt koppantott, ezáltal közölve leányával, hogy ott, ahol most van, a végtelen térben és időben, a világűrben és semmiségben, valahol a Vénusz és Szíriusz között, már boldog.” (739.) a Szíriusz latin neve Canicula, azaz „kiskutya”. a csillag első hajnali megjelenése egybeesett a legmelegebb napokkal, innét szárma- zik a kánikula elnevezés. „a szellem gondolkozott. Úgy látszik, ennek a kiváló mate- matikusnak időre volt szüksége, míg elvégzi ezt az egyszerű számtani műveletet. azt mondják, hogy a szellemek valami növény- vagy ásványszerű, tengő, lefokozott életet élnek.” (737–738.) novák számára a szellemi létforma a legvonzóbb, s öngyilkosságá- val ebbe a birodalomba átköltözve mintha eggyé válna eszményével, de ezt a tetszetős magyarázatot az elbeszélés iróniája elbizonytalanítja, azt sugalmazva, hogy a szellemi létforma éppúgy átmeneti és meghatározhatatlan, mint az emberi természet. 84 doBoS iStVán n Conditio HuMana istván dobos Human Nature Bio-Poetic Approaches to the Novel aranysárkány So far, this piece by dezső Kosztolányi has not been analyzed from the aspect of bio- poetics. The novel seeks to answer the query whether we are able to transcend the framework of interpreting ourselves that is traditionally available for us and move to the level of other relationships of existence (present in the vegetable or animal kingdoms, or in nature) in this effort. in Aranysárkány [verbatim: golden dragon], the eponymous creature is neither a human being, nor an animal, but a model of a mythological beast, which the characters seem to personify in various ways. its role in the book is to gradually undermine the anthropological conviction that considers human beings to be the opposite of animals. according to this latter assumption, our absolute superiority in this respect is guaranteed by our intellect, willpower, morality, and the use of language. The novel suggests that the differences and discrepancies that separate us from animals and other natural creatures are much more complex and the essence of human existence cannot be defined or pinpointed through simple binary oppositions. it is the act of being addressed by the imaginary gaze of the golden dragon and the effort of embedding the interpretation of the experience of this encounter into the image perceptible about human nature that provide the perspectives and angles of comprehension which may justify the possibility of approaching Kosztolányi’s Aranysárkány from a bio-poetic aspect. 85